Világháborús költészete
1914 júliusában kitört az első világháború, s ettől kezdve Ady költészetének középpontjába a magyarság féltése került. A költő az első pillanattól fogva érezte, hogy itt a katasztrófa. Gyűlölte a vérontást, az emberi javak pusztítását: szava az emberi természet tiltakozása volt a háború ellen. Különösen fájt neki, hogy a magyarság félrevezetetten, idegen javakért, a bajban levő messze városért gyürkőzik a Halállal. A nemzetostorozó hangot a szánalom, a sajnálkozó részvét váltotta fel verseinek többségében. A halottak élén című kötet legelső nagy verse az Emlékezés egy nyár-éjszakára. 1917 februárjában íródott ez, amikor kezdetét vette a háború totális jellege, s a költő észrevette a modern technikai civilizáció mögött az embertelen vadságot, megsejtette a távoli jövő rémségeit is. A halottak élén című kötet verseiben a rémület mellett is él a remény, hogy tévedéseken, véres szenvedéseken keresztül, de végül is az ember otthont, emberhez méltó létet fog majd teremteni magának ebben a világban.