Léda-versek
A nagy szenvedély s az áhítatos életvágy szólalt meg a Léda-zsoltárokban. Valódi szerelem fűzte az asszonyhoz. Lázadás volt ez a szerelem. Ady nyíltan vállalta a megbotránkozást kiváltó házasságtörő kapcsolatot. Léda férjes asszony volt, ráadásul idősebb is a költőnél. Benne rejlett ebben a szerelemben a menekülés vágya, az egyéni megváltódás óhaja is. Léda is, Ady is túl sokat, mindent várt ettől a felfokozott érzéstől. Ilyen lobogással csak álmodni lehet, a való életet élni nem. A csalódás rövidesen diszharmonikussá változtatta a kezdetben lázadó, ünnepi érzést, s napirenden voltak közöttük a féltékenykedések, perpatvarok. Elválások és egymásra találások sorozata volt ez a szerelem. A Léda-versekben a szerelmi érzés nem a boldogság, a beteljesülés képzeteivel került rokonságba, sokkal inkább a nyugtalan szomjazás, a soha be nem teljesülés jellemezte. Szerelmükbe a hiányérzet fészkelte be magát, állandó kísérője lett a hiábavalóság tudata s a halálhangulat. A szerelem minden mozzanata bús, tragikus színt kap, mintha a szerelmesek között mindig ott állna a halál. A diszharmonikus szerelem fő motívumai jelennek meg a Héja-nász az avaron című költeményben. Nem boldogságot, búfelejtő idillt sugallnak a jelképek, hanem vergődő nyugtalanságot, örökös mozgást, gyötrelmes fájdalmat és céltalanságot. Baljós, szomorú hangulat uralkodik a két évvel később keletkezett Lédával a bálban című versében is. Sejtelmes vízió fejezi ki a boldogtalanságot, az ifjúság és a szerelem elmúlásának tragikumát. Kétféle szerelem ellentétére épül a költemény. Az egyik oldalon ott áll a víg terem a maga harmóniájával, tavaszi-nyári színeivel és hangulatával a szerelemnek még örülni tudó, gyanútlan mátkapárjaival. A fiatalok boldogságával szemben megjelenik a testet öltött boldogtalanság, s úrrá lett a rettenet. Minden szerelem rejtett ellentmondása: az egyesülés vágya és a teljes eggyé válás lehetetlensége, a vonzás és taszítás kettőssége jelenik meg a Léda-versek csaknem mindegyikében. Minden diszharmónia ellenére a Léda-zsoltárok hirdetik a társ utáni vágyat, a menekülést valaki máshoz. A Léda-regénynek többszöri szakítási próbálkozás után végül is az Elbocsátó, szép üzenet kegyetlensége vetett véget 1912-ben. A vers kíméletlenül kimondja, hogy a költő szerelme már régóta nem volt igaz, már régóta csak neki címezte az ékes Léda-zsoltárokat, a versek csupán kegyes csalásként szóltak hozzá. Több korábbi versben is szó van arról, hogy minden nőben csak önmagát szerette.