Halálversek
A halál a századvégi magyar líra e jellegzetes témája korán megjelent Ady költészetében is, s a Vér és arany kötetben már önálló ciklust is kapott. A Léda-versek állandó kisérője lett a halál, az őszi avarba való lehullás, az élet fényét kioltó fekete szín. A csúf élettel szemben megszépült a halál, s a fáradt, beteg, menekülni vágyó lélek menedéke, otthona lett. A végzetes testi betegség riadalma gyakran úrrá lett a költőn, s ilyenkor előtérbe nyomult a halál gondolata. Az élet ideiglenességének a tudata, a halál közelségének állandó érzése lehetett a forrása a felfokozott életvágynak, nagy mohóságnak is, hiszen az elmúlás, a megsemmisülés szemszögéből az élet minden ténye sokszorosan felértékelődik. Életének állandó társa volt a Halál, de rendszerint nem mint ijesztő rém jelent meg, hanem mint jó barát. A Halál rokona című vers strófáiban is makacsul ismétlődik a szeretem szó, mintha valami szerelmi vallomás lenne. A halál-motívumot tartalmazó versek közül az egyik legismertebb és legszebb a Párizsban járt az Ősz. 1906 augusztusában írta Párizsban. Ady halál-versei alapjában véve misztikus versek: gondolati erőfeszítések a halál problémájával való megbékélésre, s ezen keresztül az élet misztériumának megértésére.